Ha józanul tudod megóvni fődet,
midőn a részegültek vádja mar,
ha tudsz magadban bízni, s mégis: őket
hogy kételkednek, megérted hamar;
ha várni tudsz, türelmed nem veszett el,
s csalárdok közt sem léssz hazug magad
s nem csapsz a gyűlöletre gyűlölettel,
de túl szelíd s túl bölcsszavú se vagy;

ha álmodol - s nem léssz az álmok rabja,
gondolkodol - s ezt célul nem veszed,
ha nyugton pillantsz Győzelemre, Bajra,
s e két garázdát egyként megveted;
ha elbírod, hogy igaz szódat álnok
torz csapdává csavarja a hamis,
s miért küzdöttél, mind ledőlve látod,
de fölépíted nyutt tagokkal is;

ha tudod mindazt, amit megszereztél,
kockára tenni egyetlen napon,
s veszítve új kezdetbe fogni, egy fél
sóhajtás nélkül némán és vakon;
ha tudsz a szívnek, ínnak és idegnek
parancsot adni, bár a kéz, a láb
kidolt, de te kitartasz, mert tebenned
csak elszánás van, ám az szól: "Tovább!";

ha tudsz tömeggel szólni, s él erényed
királlyal is - és nem fog el zavar,
ha ellenség se, hű barát se sérthet,
ha szíved mástól sokat nem akar;
ha bánni tudsz a könyörtelen perccel:
megtöltöd s mindig méltó sodra van,
tiéd a föld, a száraz és a tenger,
és - ami még több - ember léssz, fiam!

Nagyon-nagyon rosszul vagyok. A tegnap estém borzasztó volt. Már megint sírok, mint kb 2 hete minden áldott nap. Nagyon fáj! Annyira egyedül vagyok! Senkinek nem tudom elmondani, nem mondhatom el, mi bánt! Senki nem tudhatja meg, miért sírok, pedig el akarom mondani! De képtelen vagyok! :( Akárhogy is próbáltam nem ment. De kihez fordulhatnék? Nem tudom!! Nagyon rossz... gyűlölöm magam, a testem, a világot, félek, remegek, összeroppanok. Tudtam, hogy megint ez lesz, mihelyst véget ér ez a tanulós időszak. Túl sokat gondolkodom. Ilyenkor rájövök, hogy nincs senkim, nem is volt soha, nincs kivel beszélgessek, nincs, aki meghallgasson, érzem, hogy felesleges vagyok. De akarok én örülni, boldog lenni, nevetni őszintén, de nem megy. Amikor próbáltam erre utalni másoknak, mindig csak kinevettek, hogy szedjem már össze magam, mert szánalmas vagyok. De egyedül nem fog menni. Senki nem segít. Nem tudom megértetni magam, hogy érzem, ez komoly. Nem normális, ha egy 19 éves lány ilyeneken töri a fejét. Sőt, már 12 éves kora óta komolyabban. Nagyon rossz így egyedül. Bár kapnék segítséget. De nem tudom, hol keressem. Boldogtalan vagyok, iszonyatosan. Időről időre visszatér ez a rémálom. Nem tudok megszabadulni tőle. Mindig eljön ez az időszak. Mikor boldog tervezgetésből életgyűlöletbe csapok át. Félek...

Ma megint egy unalmas, semmit sem csinálós, szar műsorokat nézős, sirdogálós napom volt. Mikor lesz már vége ennek?? Annyira rossz.
Tegnap nagyon nehéz volt nézni, hogy mindenki bulizni ment a családból, csak én nem. :( Nagyon egyedül érzem magam. Ha jobban belegondolok, nincsen sok barátom, sőt. Gyakorlatilag hármat tudok összeszámolni: az egyikük folyton a pasijával lóg, nem ér rám. A másik kiutazott külföldre a nyár végéig. A harmadik, akit leginkább a barátomnak mondhatok, ő sosem akkor ér rá, mikor nekem is jó lenne. És az elmúlt fél évben bármikor hívtam, mindig volt valami, ami miatt nem tudott eljönni velem bulizni, vagy legalább beülni valahova egy este erejéig. A többi ismerősöm... hát, "haverok" maximum, akikkel annyira nem tudom jól érezni magam. Ez is az egyik ok, amiért szeretnék Pestre menni: hogy új barátokat találjak. Tudom, itt is lehetne... de annyira úgy érzem, itt már beskatulyáztak engem. Igazából elég feltűnő személy vagyok, továbbá sok baromságot elkövettem már a múltban, amiről városi legendák keringenek. Úgyhogy gyakran előfordul, hogy mikor bemutatkozok valakinek, és mondom, ki vagyok, tudja a nevem, meg azt mondja, már hallott rólam. És egyúttal ismerik az egész személyiségemet, esélyem sincs, hogy megváltoztassam a rólam kialakult képet. Hiába nagyobbacska város ez, a korosztályomban mindenki "ismer" mindenkit. Ez van, rohadt, szemét világ. Hátha Pesten újrakezdhetem. És hátha találok valakit, aki végre mellettem lesz, jóban-rosszban. Meg akivel mindent megoszthatok, vagy egyszerűen csak ott van, hogy megöleljem, amikor csak jól esik. Erre vágyom, nagyon-nagyon.

Már megint lehangolt vagyok. :( Nem is tudom, mikor volt olyan nap, mikor nem sírtam valami kissebb-nagyobb dolog miatt. Valahogy olyan, mintha az egész világ ellenem fordult volna, hogy itt-ott keresztbe tegyen nekem, ahol csak tud.
Csütörtökön elmentünk netbooknézőbe, de nem járt a dolog sok sikerrel. 3 boltban sem volt olyan, amilyet szeretnék venni... vagy nem jó a szín, vagy az aksi nem elég jó benne, vagy nincs rajta Windows 7. Zsír. Ezért rohangáltam egész nap 100 ezer forinttal a táskámban. Kb. erről szólt az egész napon, hulla fáradtan estem haza.
A tegnapi napot főleg pihenéssel töltöttem, ha jól emlékszem. Igazából nem is tudom felidézni, mivel telt a napom pontosan, olyan jelentéktelen volt. Az azonban nagyon szívenütött, hogy kiesett Ghána a vb-ről, különösen, hogy így kellett távoznia. Annyira nem érdemelték meg, nagyon kicseszett velük a sors. Sajnáltam őket, szorítottam értük. :(
Ma pedig azzal a bizonyos diplomaosztóval telt a napom. A ruhámra végül szereltünk pántot, így nem volt vele semmi gond, egész csinos voltam szerintem. Az a pasi viszont végülis nem jött el, bár erre számítottam. :( Ha jól tudom, elutaztak a luvnyájával valamerre, vagy valami ilyesmi. Úgyhogy megint nem láthattam. :( Bár biztos így kellett lennie... :( Bár az is lehet, hogyha eljön, csak fájdítom vele a szívem. Ha látom, de nem csókol meg újra. Így azonban szar. Találkoznom kell vele, még mielőtt elmegyek innen, látni akarom.... :( :( :(

Más valami. Felvett egy pasi msn-re, aki jövőre lehet, hogy csoporttársam lesz. Jehuu, lehet végre megismerek valakit közülük. :) Hiszen egyelőre senkit, de senkit nem ismerek, aki valószínűleg oda jön, ahova én megyek. Sőőőtmitöbb, egész jó pasi. :P Bár úgy tudom, van barátnője (de megkérdezte, van-e barátom ---> tipikus...) Bár még nem beszéltünk sokat, remélem jóarc!

A tegnapi napom nem telt valami kellemes hangulatban. Reggel elmentem vásárolni (megint), hogy megvegyem azt a ruhát, amit kinéztem magamnak. És nem pont az S-es méretet vitték el belőle? Hát de. Nem igaz, mindig ez van. Nem szeretek felelőtlenül nagy pénzeket kiadni a kezemből, mindig jól megakarom fontolni, ha veszek valamit... Aztán mire eldöntöttem, huss, már lenyúlta más. És még az is vicces, hogy M-esből, L-esből, XL-esből, XXXXXXL-esből mindig van még vagy 20 darab. Hát köszi. Pedig mindig azt hajtogatják, hogy ajjj, csak olyan pici ruhákat gyártanak, aki nagyobb darab, az már nem talál magának semmit. Hát én ezt valahogy mindig is fordítva tapasztaltam. Úgyhogy ezen annyira felbosszantottam magamat, hogy képes voltam elsírni magam a pláza közepén, igen, elég gáz volt... de úgy kijött rajtam minden egyéb is. Aztán végül találtam magamnak ruhát... nem annyira jó, de elmegy. Ráadásul S-es már természetesen ebből sem volt, így az M-eset vettem meg, ami annyira azért nem nagy rám... azért lehet, hogy szerelek rá pántot, hátha le akar majd esni... kell nekem ilyen gebének lennem... Miután végre megvolt a ruha, és sikeresen elment a kedvem mindentől, a nap hátralévő részét itthon töltöttem, többnyire semmittevéssel, ami már megint az agyalást vonta maga után. Sokat gondolkodtam, a mi lett volna, ha típusú kérdéseken. Annyi dolog van az életemben, ami ha másként alakul, gyökeresen megváltoztatott volna mindent. Talán nem kellene egyedül lennem, talán az elmúlt egy éven szép lett volna... :( De ennek már mindegy, nem lehet megváltoztatni, és ez nagy baj...:(

Na, és a mai nap sem alakult eddig valami fényesen. Úgy volt, hogy ma veszek netbookot. Kinéztem egy ügyes, aranyos, és rendkívül okos darabot. Mindezt elég olcsón - feltűnően olcsón. Aztán kiderült, hogy mégsem azt kapnám azért az árért, ami le volt írva. Úgyhogy ezen is felhúztam magam, újabb sírógörcs. Nem tudom, miért reagálok le mindent ilyen érzékenyen mostanában. Biztos az az iszonyú stressz. És nem jön össze valahogy semmi se. Még a fodrászom se volt az üzletében, pedig péntekre meg kell beszélnem egy időpontot vele. Olyan rossz állapotban van a hajam, hogy az valami borzalom. Úgyhogy nem tudom, mi lesz, ha nem tudok elmenni. Úgyhogy áááh. Elegem van.