A mai nap igencsak összezavarodtam. Először ma futott végig az agyamon, hogy úristen, mi lesz, ha felvesznek?! Most nagyon úgy néz ki, hogy a közvetlen környezetemből végülis senki nem jön fel Pestre... úgyhogy teljesen egyedül kell mennem. 19 éve ugyanabban a városban élek, az óvoda, az általános suli és a gimi sem volt messzebb 5 percre gyalogosan a lakásunktól... ehhez képest igencsak elemi erejű változásban lesz részem szeptembertől. És egyártalán: kollégium...? Nekem való az? Tudok-e alkalmazkodni majd? El tudom-e fogadtatni majd magam? És mi lesz, ha nem vesznek fel koleszba és albérletbe kell költözni? Hogy találok albérletet, kivel kell együtt laknom? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben egész nap. Fogalmam sincs, mi lesz velem.
Nagyon megrémisztett a kollégiumi élet elképzelése. Lehet, hogy túl kényelmetlen lenne nekem, az a sok ember, folyton körülöttem, kicsi, szűkös szobák... De talán pont ez az, ami igazán ránevelne az életre. Biztos segítene, hogy nyitottabbá váljak, hiszen belekényszeríteném magam bizonyos szituációkba. És biztos mindenki jófej lenne... nem hiszem, hogy egy ilyen neves suli koleszába vadállatok kerülnének be csupán. :) Mindenesetre nagyon megrémültem ma. De nézegettem képeket a koleszról, és egész szimpatikus, nem tűnik lerobbantnak - bár a közös fürdő nem túl szimpatikus... bár ahhoz is hozzá lehet (kell) szokni. És ki tudja - lehet életem legnagyobb buliját hagynám ki, ha nem lennék kollegista. Sokkal inkább elzárnám magam az emberektől, ha egy albérletbe kényszerülnék már az első félévbe. Ha pedig már megvannak a barátok, akár az albérletbe való kiköltözés is jöhetne. Az egyik legjobb barátnőm is koleszos volt gimisként, és azt mondja, kihagyhatalan egy élmény. :) Pedig az csak középsulis kollégium... egy egyetemi biztos még szabadabb életérzést biztosít. :)
Mindenesetre nem tudom, hogy féljek-e tőle vagy várjam, mert kicsit mindenkettőt érzem. Bár még meg sincs az eredmény, hogy felvesznek-e, de elég lesz szerintem a pontom, és még most kényelmesen végig akarom gondolni a dolgokat.
Óóó, vajon mit hoz a jövő...?:)

Csak esik, csak esik, és még mindig csak esik. Szörnyű ma az időjárás. Nem hittem volna, hogy a 38 fokos meleg után még fogok fázni ezen a nyáron. Miközben érettségire készültem és kint napozgattam az erkélyen, egészen le is barnultam. Most pedig 15 fok van?! Durva. Bár állítólag jövő szerdára megjön a jó idő. Úgy legyen.
A lehangoló időjárásnak megfelelően nem igazán csináltam ma semmit. Spanyolt próbálok tanulni, megvettem az 1000 kérdés, 1000 válaszos könyvet, azt bújom. Továbbá megpróbáltam megcsinálni az ideje spanyol érettségik nyelvhelyességeit - több, kevesebb sikerrel. :) Hát, mire rá nem vesz ez a borzasztó időjárás, hihetetlen. :)
Egyébként most jöttem rá, mennyire buta voltam az előző pár évben... Vehettem volna valamivel komolyabban a spanyolt, most nem vergődnék így... a töri érettségi előtt is így voltam a törivel. :S Nem tudom, mi az fenét csináltam négy évig... Vagyis legalább 2 és félig, mert valamikor 11. közepén esett le a dolog, hogy hoppá, belehúzhatnék a tanulásba. Akkor emlékszem nagyon sokat javítottam a félévi jegyeimen évvégére. Idén pedig normálisan tanultam, és kitűnő is lettem. (Pedig azért annyira nem kell nagy erőfeszítés hozzá... amúgy hihetetlen lusta vagyok) Hát igen, 4 pontocskám bánja is, hogy tavaly viszont nem lettem kitűnő. De reméljük, a felvételi pontok kihirdetése után ezt annyira nem fogom bánni már.
Ha már így a mai nap nem igazán történt semmilyen magánéleti esemény, legalább a világ mozgalmasabb egy kicsit. Végre elkezdődött az egyenes kieséses szakasz a a foci VB-n, amit már nagyon vártam. :) Borzasztóan untam azt a sok döntetlen, ami volt eddig... na legalább ez nem lesz már. Nagyon várom a folytatást!

Nincs valami jó kedvem. :(
Igazán gyorsan eltelt a mai nap. Reggel elmentem vásárolgatni, hisz már régen nem voltam. Vettem egy felsőt, egy rövidnadrágot, mást nem igazán találtam. Kerestem egyberuhát bátyám diplomaosztójára, de még nem vettem, bár kinéztem egyet. Szép akarok lenni. Lehet, hogy ott lesz bátyám egyik barátja is, akivel fél éve nem találkoztam. Azóta, mióta megcsalta velem a barátnőjét. Ma sokat gondoltam rá. Igazából azóta nem éreztem magam igazán nőnek, mióta az az eset történt. Annyira csodálatos volt. Kis túlzással akár gyerekkori szerelmemnek is nevezhetnénk az illetőt, kicsiként nagyon oda voltam érte, bár már egy jó ideje nem foglalkoztatott. De mikor a közelében voltam, úgy éreztem magam, mint még senkivel. Gyengének, sebezhetőnek, de nőnek éreztem magam. Azóta is azzal a lánnyal van. Nem hiszem, hogy a lány tudna róla, mi történt. Nem is fogja megtudni szerintem. És nem hiszem, hogy többet előfordulna ilyesmi kettőnkkel. Ahogy ma ezek a gondolatok jártak a fejemben, nagyon elszomorodtam. Szeretnék újra átélni hasonló érzést. Nálam amúgy is nagyon ritka, hogy érezzek valamit.

Más téma. Ma megint beszélgettem msnen a volt legjobb barátnőmmel. Körülbelül fél éve távolódtunk el egymástól "hivatalosan", de már jó ideje nem voltunk olyan jóban. Legalábbis én nem tudtam megbízni benne maximálisan, ami azért elég komoly, így nem sok értelme van egy barátságnak. Valamelyik nap beszélgettünk, ő írt rám, mert tanácsokat kért az érettségivel kapcsolatban. Ma is ő írt rám. Egész jól elbeszélgettünk. Aranyos volt, meg minden. De nem tudom, egyébként mit gondol most rólam. Majd látjuk mi lesz. Az viszont biztos, hogy a bizalmam nem tudná 100%-ig visszanyerni. Sajnos ilyen vagyok.

Hosszú idő után újra süt a nap. Amióta rossz idő volt, ki sem mozdultam itthonról. De legalább volt időm kipihenni magam rendesen. Bár valahogy mégsem tudom elengedni magam. Hiába, nem tudok megszabadulni a stressztől. 13 ponttal átléptem a tavalyi ponthatáromat, de rágom magam, hogy mi lesz, ha nem elég. :D Még mindig bántanak az érettségin elszúrt feladatok. Sőt, még a tavalyi szóbeli informatika érettségim elcseszése is fáj. Nagyon nehezen lépek túl a hibáimon, meg úgy alapból mindenen. Ezen változtatni kellene.
Remélem, az új, pesti élet megváltoztat. Szeretnék egy teljesen új emberként kezdeni, tiszta lappal. Igazából sok minden van, amivel nem vagyok elégedett magammal kapcsolatban. A személyiségem alapvető változtatásokra szorul. Szeretnék nyitottabb lenni a világ felé, bátra, vállalkozóbb. Ennek az első lépése, hogy (remélhetőleg) belevetem magam teljesen egyedül egy új világba. Persze kicsit tartok tőle, mi lesz, ha még rosszabbra fordul a helyzet? Mi lesz, ha utálni fogom? Na de azért nem így állok hozzá. Nagy kaland lesz (ha lesz), az biztos.

Egyébként mióta nem kell tanulnom, hiányérzetem is van. Hiányzik a tanulás, készülgetés, tudni, hogy küzdök valamiért. Úgyhogy kitaláltam magamnak, hogy spanyolból megpróbálom a ősszel a középfokú komplexet megcsinálni. A baj az, hogy szeptemberben és októberben is csak ORIGO-s nyelvvizsga van. A BME az, ami nagyon szimpatikus lenne, közelebb állnak hozzám ennek a vizsgának a feladatai, de sajnos az augusztus végén lesz csak. A befizetési határidő pedig már csak pár nap. És ugye nem tudhatom még előre, mi dolgom lesz akkor, hisz lehet hogy akkor lesz a gólyatábor, vagy koleszba költözés, vagy akármi. :S Úgyhogy úgy néz ki, marad az ORIGO. Lesz dolgom a felkészüléssel az biztos.
A másik nagyszabású terv, amit kitűztem nyárra, a jogsi megszerzése. A KRESZ-vizsgát már 2008-ban megcsináltam, szóval idén letelik a 2 éves érvényességi idő. Meg kéne csinálni, de az az igazság, hogy nincs még kedvem. Nem érzem úgy, hogy vezetni akarok. Így meg szerintem nem érdemes még. Szóval úgy néz ki, meghosszabbíttatom az érvényességi időt egy új vizsga letételéve (ennek még utána kell járni, hogy is megy pontosan ez).

A közelebbi jövőt illetően pedig akkor egyelőre marad az édes semmittevés. És mily' jó is ez! :)

Egy nyári este van. Bár sokáig sütött ma a nap, így a nap végére megint összegyűltek a viharfelhők az égen. Jött egy nagy zivatar, tombolt egy kicsit, majd lecsendesedett. Még sötétek a felhők az égen. Én azonban jól érzem most magam.
Itt ülök a szobámban, és úgy döntöttem, ismét írok blogot. Minek, minek? Többször írtam már, de mindig abbahagytam, mikor valami új megpróbáltatásra kellett koncentrálnom.
19 éves leszek lassan, idén érettségiztem, pontosan kedd délután fejeztem be a dolgot. Már vagy fél, egy éve csak ez foglalkoztatott, hiszen az érettségi rendkívül fontos vont számomra, hiszen egy híres-neves felsőoktatási intézménybe nem egyszerű bejutni. Hogy sikerült-e, majd július végén kiderül, bár nagyon reménykedem. 440 pontot gyűjtöttem össze, ez több, mint a tavalyi ponthatár. Amire különösen büszke vagyok, hogy mindenből jelest kaptam, illetve a középszintű érettségieim még ráadásul mind 90% fölött is alakultak.
Ha ezek után nem sikerülne a célom, igazán elkeserednék. Nem hittem volna, hogy ilyen jól sül el ez az érettségi-dolog.

Így, ha minden igaz, jövőre az ország fővárosában folytathatom a tanulmányaimat. Ezzel egy új fejezet kezdődhet el az életemben, egy új helyen, új világban, új emberek között, talán egy kicsit új emberként is.