Nagyon rosszul vagyok. Fáj  a fejem, a gyomrom egész nap kavarog, a torkom is kellemetlen, meg az egész közérzetem egy az egyben borzasztó. Elszédülök. Már gépelni is nehezemre esik. Szédülök, el akarok ájulni. Hányingerem is van.
Szóval tényleg szarul vagyok. De a legroszabb, hogy a szívem is fáj. Megint előjöttek azok az érzések, amik hónapról hónapra mindig utolérnek. Hogy boldogtalan vagyok, reménytelen eset, minden, amit elérek, hamar elértéktelenedik, csúnya is vagyok, rossz társaság vagyok, velem nem lehet mit kezdeni, fölösleges vagyok az egész emberiség számára... Most nincs motivációm. Gyengének érzem magam. Nem érzem, hogy lenne miért szeretni engem. Mindenki csak átgázolt rajtam, és mindenkinek csak egy tévedés, egy botlás voltam. Nem alkotok maradandót. Most úgy érzem, a családom sem foglalkozik velem. Pedig beteg vagyok. Igazából szeretek betegnek lenni - szenvedni ígyis-úgyis szenvedek, csak nemcsak belül, hanem kívül is... és így talán jobban figyelnek rám ilyenkor.

Én miért nem lehetek boldog? Tanulmányi téren mindig elértem eddig, amit akartam, de soha, soha nem sikerült még egy kicsit se formálnom azon az emberen, aki vagyok. Pedig az mennyivel fontosabb lenne. Annyira szeretném... De ez nehezebb, mint felvételet nyerni. Ez nem így megy.

Mikor jön már az a nap el végre, amikor felkelek, és boldog leszek, hogy felkeltem, és hogy átélhetem azt a napot??
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.