Na, tegnap hazaértem. A Balatonról cirka 9 órába telt az út. Node kezdem szépen az elején.

Szóval, 23-án indultam. Előtte 22-én már felmetem Pestre, ott töltöttem az éjszakát a lakótársammal, illetve már félig-meddig megkezdtük a költözködést is. Másnap korán reggel pedig indult a vonat a Balatonra. Nagyon hangulatos volt az egész tábor, közel 500 gólya volt jelen + rengeteg szervező, meg fellépők, minden:) Napközben játékok, szívatások, vetélkedő, éjszaka koncert s parti reggelig! Jól éreztem magam, és meglepetésremre igencsak felszabadultan tudtam bulizni tetemes alkoholmennyiség nélkül is (persze ittam, de nem nagyonagyon sokat). Sok-sok embert megismertem, főleg a saját csoportomból, bár a nevek és az arcok még összefolynak:) De másokat is megismertem, néhányukkal egészen jóban lettem, sokat beszélgettem, együtt buliztunk hatalmasakat:):) Nem éreztem úgy, hogy egyedül vagyok, és ez nagyon jó volt. Pedig néha még itthon is ilyen érzesem van, ha bulizni megyek.

Nade ha az előző bejegyzésemben azt írtam, hogy beszari vagyok, most nem igazán voltam az. Természetesen ott volt az a pasi, akiről írtam már, hogy évfolyamtársam lesz, de még nem beszéltem vele. Az első esti buliban odamentem hozzá, mert sejtettem, hogy ő magától nem fog. És annyira fura volt, sosem viselkedtem még így, talán akkor éreztem ilyesmit, mikor azzal aa másik csávóval beszélgettem, akiről már írtam korábban. Szóval olyan éreztem, hogy beszélnem kell, illetve cselekedni. Fura. Szal elhívtam leülni, próbáltam flörtölni vele, de valahogy nem ment gördülékenyen. Úgy éreztem, mintha nem venné a lapot, hogy mi a helyzet, hogy tetszik nekem. Na jól van, azután felhívtam a szobámba valami habi ürüggyel (na ilyet se csináltam még), de valahogy ott se "nyílt meg", nem éreztem, hogy lépni akarna. De néha meg tökre azt éreztem, hogy tetszem neki. Nem tudom!! Szóval összességében nem történt köztünk semmi. Mikor el akartam köszönni tőle, akkor csak állt és nézett rám, nem tudom, hogy meg akart-e a csókolni, úgy nézett ki, de nem tette. Hát aztán rácsuktam az ajtót és szevasz. Nem tudom, ez az egész mi volt. De ha nagyon nem akart semmit, miért nem lépett le. Nem értem, nagyon nem. Miért fogok ki mindig ilyen súlyos eseteket??
De még mindig érdekel, talán pont azért, mert ilyen volt. Annyira fura az egész. Azt se tudom, hogy irritálom vagy egyenesen akar tőlem valamit. Elképesztő volt. Pedig nem is annyira az esetem a pasi. Na mindegy, meglátjuk. A tábor további részében nem jött oda hozzám, nem is köszönt. Sőt, mintha tudatosan került volna. De erről se tudom eldönteni, hogy azért mert félénk és talán megijesztettem a "nyomulásommal", vagy csak mert nem akar többet hozzámszólni.
Ááááh, hihetetlen vagyok! Pedig már úgy szeretnék valakit, mert hiányom vagy, hiányzik egy társ és egyben a férfi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.